Van valami nagyon furcsa az idei tavaszban. Lehet, hogy csak azért, mert hirtelen lett meleg... nem tudom.
Már ott gondoltam, hogy valami nem stimmel, amikor az első napsugarakra folyton szerelemes lettem. Minden héten másba. De hát máskor is ilyen vagyok, a nagy komoly kapcsolatok mellett eljönnek mindig kis illékony szerelmek, amelyek miatt szárnyalni tudnék, de végül csak egy kedves emlék marad. És nem is kell hozzá sok, csak egy tekintet, pár szó, egy finom érintés. De most valahogy erősebb volt az érzés, gyorsabban jött.
De most van valami más is. Régi, látszólag jól működő régi kapcsolatok hullanak szét igen rövid idő alatt.
G. és L. Azért 10 év után, 4 év házasság után most rájönni, hogy vége. Köpni nyelni nem tudtam, amikor ezt G. megmondta (ja de: azt végül kinyögtem, hogy akkor most L. szabad?, nem tagadom meg magamat egykönnyen). Kívűlről nem sok látszott, na nem mintha sokat találkoznánk (lusta disznók, maguktól nem hívnának fel soha), de amikor voltunk idén párszor bulizni olyan jól megvoltak. G. ráadásul utalt rá, hogy nem most kezdődtek a problémák. És ami kicsit igazán szörnyű, hogy L. mennyire nincs képben, hogy most már tényleg vége, még mindig tervezgeti G. születésnapját. Bár lehet, hogy én is így tennék, ha a felnőtt életem döntő részét jelentő kapcsolatnak lenne vége. Talán az egyetlen komoly kapcsolat az életében. G-t hívtam sörözni, inkább a munkájába temetkezik, L-lel inkább óvatos vagyok, még a végén valami meggondolatlant csinál, és azért csak G. az igazi barát.
T. és K. Hát, itt meg azt mondanám, hogy végre vége. 4 év, de az elmúlt 2 év alatt gyakorlatilag az egész baráti kör megutálta K-t. Én még most se értem, hogy amilyen kedves volt, hogy válhatott annyira gonosz, arrogáns kis zsarnokká. T-nek ugyan jobb, ha nincs túl sok szabadsága, de azért ennél több kell. A legrosszabb most tavasszal volt, amikor T. bejelentette, hogy nem jön gólyatáborba sem, mert K. akkor akar Portugáliába menni. Szóval K. most egyedül maradt (úgy kell neki), T. meg boldog, egészségesebb, mint az elmúlt években bármikor, és persze csak úgy tapadnak rá a nők, ahogy kell. Nem értem, hogy 1 hét alatt hogy tudta visszaadni azt a 8 kilót, amit az elmúlt években felszedett, de sejtem, hogy ennek pszichológiai oka is van. Vagy csak szimplán megint ki tudja magát húzni.
A. és B. Csak B-vel beszéltem itt, de egészen 2 héttel ezelőttig azt gondoltam, hogy "na, ez az kapcsolat, amiben gimiben jöttek össze, és együtt is mennek a temetőbe". Élt 5 évet, szóval elég sokat tévedtem (remélem). Bár B. elmondása alapján A. sosem figyelt rá annyira, illetve én ezt következtettem le néhány megszólalásából ("Hát oda nem megy el velem"). Mondtam volna, hogy nem nagyon illik össze egy egyetemen jól teljesítő és egy olyan, aki még az érettségire se nagyon akar készülni (inkább sörözik helyette), de hát láttam már lovat pálmafán, és az egyéni boldogság nem is ezen múlik, sőt. De a helyzet csak szürnyűbb lett, amikor A. be is jelentette, hogy nemcsak hogy szünetet akar, hanem más lányt is együttal, na itt borult ki teljesen B. Pedig olyan kedves lány, simán elhívtam volna eddig is már randizni, ha nem másé lett volna a szíve, de hát most ez a körülményekre való tekintettel duplán (triplán..) nem aktuális. Na jó ebben a helyzetben az az igazság, hogy A. volt rohadt szemét disznó (B.: "Soha többé nem fogok tudni senkiben se megbízni"). Szerencsére B. még elég fiatal, hogy legyen mit gyógyúlnia.
B. és É. Nem volt hosszú, nem is volt túl komoly így kívülről, de úgy tünt, hogy mindkét félnek elégedettségére való kapcsolat, de most vége. É. még elég jól is tűri a dolgot, kivéve, hogy megint elkezdte nekem mondani, hogy "találnom kéne egy jóképű, magas, okos pasit", na mintha ez olyan könnyű lenne (óh, ha tudná, hogy fordítva ez még nehezebb). Bár ezt csak tegnap este tudtam meg, nem láttam élőben azóta, szóval lehet, hogy teljesen készen van. Furcsa ő, ingerlékeny volt, ráférne egy fagyi szintén. Mondják neki mások, hogy "egy ilyen lány hogy nem talál magának senkit", bár gyanítom, hogy pont az "ilyen"-en van a hangsúly. Aki már neki kellene, az már úgy érzi, hogy rossz ligában játszik, pedig hát nem. Majd továbbra is mondom neki, hogy "ilyen lábakkal biztos, hogy nem maradsz sokáig pártában".
Jó oké. Mindenhol volt oka, hogy vége van, és többnyire ezek jó okok. Márminthogy a szenvedő fél is boldogabb lesz.... ha kicsit felejt. De hosszú távon mindenképpen, mert azért mégiscsak jobb egy rosz kapcsolatból kiugrani, mint szenvedni, szenvedni, szenvedni.... Elgondolkoztat, hogy miért nem jobbak a kapcsolatok. Mert régen a rossz kapcsolat ellenére is együtt maradtak a párok (maximum mássla foglalták el magukat, nem egymással). Ma meg olyan meggondolatlanok vagyunk, alig tudunk megküzdeni akárcsak egy kicsit is a jó kapcsolatért.
Nehéz a lánnyokkal, bár gondolom velünk fiúkkal sem könnyebb. A másikra kéne figyelni, miközben félünk attól, hogy egyedül maradunk, és ezért követjük végül a helyzetet egyre rontó hibákat.
Na, szakítósblognak vége (legalábbis remélem, mert különben elfogynak a páros közeli ismerőseim).
