Szombaton haladva a kor(omm)al eskövőn voltam Vazulnál, és kedves mostmár nejénél (mivel most láttam először, és szépen ki volt öltözve, szerintem nem fogom megismerni majd utcán, de mindegy).
Vazul a közelmúltban megtért, egy protestáns szektába lépett be, de ők elég normálisak, nem politizálnak, cserébe komolyan veszik az előírásokat (házassag előtt nincs szex és társaik), semmi radikális. Egyébként szerintem ők azok: Golgota Budapest, csak félig meddig figyeltem, amikor mesélt róla.
A lényeg, hogy kicsit féltem a szertartástól, az emlékeimben az ilyen templomi eskövők vég nélküli felállás-leülésből álltak, miközben elöl a misebortól "mámoros" pap összetéveszti a neveket, az ajtó előtt meg már toporog a következő pár+násznép.
Na itt nem ilyen volt.
A szertartás (Vazul külön kérte, hogy inkább erre menjünk, és mivel neki így volt fontos nem is cselekedtünk másképpen), az óbudai metodista imaházban volt. Megérkeztünk, már az épület is egészen barátságos kialakítású, belülről meg a templomi rész is világos, kényelmes székek, semmi csicsa. Ami meglepett (én legalábbis ilyenről még nem hallottam/nem láttam), hogy a templomi résztől egy nagy ablakkal elválasztva oldalt volt egy másik terem, ami babázós-mamázós résznek volt kialakítva. Vagyis egy játékos, szőnyeges rész, ahova a kisgyerekes anyák beülhetnek, úgy hogy részt vehetnek a szertartáson, de a kisgyerek egyrészről nem zavarja a többieket, másrészről elfoglalhatja magát a játékokkal, harmadrészt a mama is jól érezheti magát. Ez egy nagyon tetszetős ötlet, gondolom ez az egyik oka, hogy sok fiatal szeret inkább ilyen közösségbe járni. A templomi rész másik oldalán szintén egy nagy ablakkal/ajtóval leválasztva egy kis közösségi tér volt, ahol a szertartás után pogácsáztunk egyet.
A szertartás is szimpatikus volt. Volt két gitáros srác, meg egy hegedűs lány, ők elején és végén zsoltárokat énekeltek, és közben is halkan zenéltek, nagyon kulturált volt. Az érdemi rész 30 percig tartott, ebben a zenén túl benne volt a szokásos eskütétel, gyertyagyújtogatás, meggyűrűzés, csók és a lelkipásztor (remélem eltaláltam, hogy ők így mondják) beszéde. Ez utóbbi sem volt eltúlozva, max 15 percet beszélt, hogy én sem néztem az órámat közben bizonyítja, hogy nem unalmasan. A végén és az elején volt egy-egy összetett mondatos ima, és csak a végén állított minket pár percig, azt is inkább az ifjú párnak tisztelgésül. A rövidsége ellenére is kellően ünnepélyes volt az egész, "volt a levegőben valami".
Mindösszesen én nagyon kellemesen csalódtam, és kifejezetten jól éreztem magam (már a körülményekhez képest).
