A héten többszöri megbeszélés és tervezés folyományaként sikerült összefutni egy gimis osztálytársammal. Nem azt mondom, hogy ő volt a legeslegjobb barátosném, de azért jóban voltunk, aztán amikor az iwiw-en láttam, hogy mintha elvált volna a féjrétől, akkor gondoltam, hogy biztos jó lenne neki egy kis beszélgetés régi arccal, és felhívtam.
Hát az este (kv + pizza) legjobb esetben is ambivalens érzésekkel töltött el. Nem jött vissza, az ami 10 éve volt, bár nem is gondoltam hogy így lenne. Azért éreztem, hogy mennyire megváltoztam azóta, a tapasztalatok, élmények apránként ugyan, de jelentősen más emberré tettek.
Így meg azért furcsa találkozni valakivel, nem is randi, mert mégiscsak barátság jellegű, de azért mégse, ismer is az illető, mert látott még korábban egy sebezhetőbb korszakomban, meg nem is ismer, azóta alig beszéltünk "beszélgetőset".
Mondjuk végeredményben főleg ő beszélt, azért a válás láthatóan nehéz döntés számára. Ez nem is baj, bár meg is mondtam neki, hogy inkább legyen 27 évesen elvált, mint 37 vagy 47 évesen.
Mostanában úgy tervezgettem, hogy a felnőttkorba érvén felújítom a barátságot néhány régi ismerőssel, de ennek fényében már kevésbé vagyok optimista, hogy sikerül 1-2 találkozón túlmutató kapcsolatokat újra kialakítani. De legalább megpróbálom, ha már ott van az a nyamvadt zöld gomb a telefonomon.
