Tegnap este a háromhavonta esedékes nagyon nagy bevásárlást abszolváltul a madaras tesco-ban. A bevásárlási technológia a szokásos, a kocsit a sorok közt középen hagyva balra-jobbra repültünk ki küldetéssek teljesítésére, így csökkent szépen lassan a bevásárló lista, a kocsiban lévő cucc meg szépen lassan szaporodott. Bár ahogyan néztem, sokan mások is ezt csináltak, azaz mindig elég sok magára hagyott kocsit lehetett látni.
Ekkor gondoltam arra, hogy mi lenne, ha mi nem szenvednénk a bevásárlólista összeállításával, majd a kívánt termékek levadászásával, hanem csak a sor vége felé egy kellően megpakolt kocsit egyszerűen hi-jackelnénk. Persze, valaki más biztos nagyon ideges lenne emiatt, én sem szívesen szúrtam el azt a másfél órát.
Viszont a mi részünkbe belegondolva annál viccesebb a dolog. Egyrészről a főzés igazi kaland lenne, hiszen nem a magam általá kiválasztott alapanyagokból történne, hanem az ott található, számomra esetleg véletlenszerű dolgokból, ugyanez az italok, egyéb dolgok tekintetében.
Persze filozófiai szinten is érdekes kérdés, a fogyasztói társadalomban majdhogynem az vagy, amit megveszel. Ha valaki más vásárlását veszem meg, akkor átlényegülök egy másik emberré? A nagy emberek által reklámozott termékek pont ezt sugallják (ha megveszed Jennifer Lopez parfümjét, akkor olyan leszel, mint Jennifer Lopez), de vajon ugyanez a helyzet, ha egy nemsztár másik ember bevásárlását vesszük át szó szerint? Vásárlási egzisztencializmus.
Vásárolok tehát vagyok, ez itt a kérdés.
